Gáborral még sok-sok éve a Magyar Rádióban dolgoztunk együtt. Lendülete, maximalizmusa, amivel a munkáját végezte már akkor mély benyomást tett rám. Ő azon szerencsések közé tartozik, aki elsőre megtalálta azt a helyet, ahol megélheti a kreativitását. Lássuk mi történik, ha a hóhért akasztják, azaz az újságírót kérdezik.

Hogyan lett ebből szerelem munkahely?

Gimnazistaként kezdtem dolgozni a Magyar Rádióban, ez a rendszerváltás időszaka volt, amikor pezsgett az ország és bennem mozgott az igazságérzet és a tettvágy. A Magyar Rádiót tartották akkor a leghitelesebb intézménynek és számomra egy nagyon ideális terep volt, hogy történéseket közvetítsek az emberek felé. Engem pedig minden érdekelt és nagyon élveztem, hogy minden riportalany más és más, egyszer egy vegyésszel beszélgetek, máskor egy szénbánya bezárásáról közvetítek vagy egy színészről készítek portré műsort.

17 éves gimnazistaként, hogy rúghattál labdába?

Kellett hozzá egy erős késztetés! Gyakorlatilag az egyik éjszaka beszöktem a Magyar Rádióba és ott bolyongtam az üres folyosókon. A Pagodából (MR büféje) társalgásfélét hallottam és Rónai Egon nevére figyeltem fel, akiről nem tudtam, hogy kicsoda, csak ismerősen csengett a neve. Amikor a kis társaság feloszlott, odamentem hozzá és megkértem, hogy segítsen nekem, mert én itt szeretnék dolgozni. Ezen ő jót nevetett, de azt mondta, hogy hozzak neki egy anyagot és majd akkor beszéljünk róla ismét. Másnap már vissza is mentem egy riporttal, ami adásba is került.

Gyors voltál!

A gimnázium büféjében kinyitottam egy újságot, amiben Schütz Iláról olvastam, hogy egy új darabot próbál. Felhívtam a színházat, hogy szeretnék a művésznővel interjút készíteni, majd magammal vittem az iskola rádió egyetlen magnóját, hogy elkészítsem a riportot. Schütz Ila nyilván azt hitte, hogy egy újságíró megy hozzá, ezért szerencsére komolyan vett. Előszőr nem jutottak eszembe kérdések, de rájöttem, ha a sablonos kérdéseket átfordítom és pl nem a sikerről, hanem a kudarcról kérdezem, akkor az már érdekes lehet. Az volt a szerencsém, hogy ezzel a helyzettel én élni tudtam és nem ijedtem meg. Egyébként soha nem az első lépést a legnehezebb megtenni, mert akkor az embert segíti a szerencse, a lelkesedés, hanem a következő lépéseknél kell odafigyelni, hogy az esetemben a további interjúk is érdekesek legyenek.

Mi segített ebben?

Az volt a szerencsém, hogy olyan emberek mellé sodródtam, akik a szakmára tanítottak, pl arra, hogy ne menjek készületlenül egy riportra, de ne is készüljem túl magam, mert akkor nem a riportalanyra fogok figyelni, hanem a saját koncepciómra és akkor könnyen lehet, hogy nem veszem észre, hogy érdekesebb, amit ő mond. 

Honnan volt benned ekkora bátorság?

A fiatalság varázsa sokat segített, akkor az ember úgy érzi, hogy megállíthatatlan. Ugyanakkor szerintem az édesanyámtól hozom ezt a muníciót, tőle tanultam, hogy „csináld már, ne totojázz!” -  ez a hozzáállás többszőr segített át az életen, sosem mástól várom, hogy tegye meg az első lépést. Amikor azt mondták nekem, hogy hozzak anyagot a rádióban, akkor nem merengtem sokat, hanem másnapra vittem anyagot. Számomra inkább az a kérdés, hogy lehet az embernek elérni az álmait? Amire az a válaszom, hogy talán az a legfontosabb, hogy legyenek álmaink, mert, ha nincsenek, akkor nincs mi felé haladnunk.

Neked mi volt az álmod?

Tulajdonképpen nekem az igazi álmom az volt, hogy a BBC-ben dolgozzak. Amiben az volt az érdekes, hogy ehhez minimum angolul kellett tudni és az én gyerekkoromban ez nem volt egy általános dolog, én csak felnőttfejjel, egyedül kezdtem angolul tanulni. 

Amikor a BBC prudeceri állást hirdetett, elküldtem a jelentkezésemet. Előszőr nem vettek fel, mert annyira erős volt a mezőny, hogy még nem álltam rá készen.  A következő évben meg nem volt bátorságom, de mégis behívtak és végül megkaptam az állást. A tanúság számomra az, ha feladom és nem tanulok folyamatosan angolul, akkor nem állok készen és hiába talál meg a lehetőség nem tud az álmom megvalósulni, ezért, ha van egy álmunk, akkor az legyen számunkra annyira fontos, hogy tegyünk azért, hogy alkalmassá formáljuk rá magunkat. Közben arra is törekedjünk, hogy egyre sokoldalúbbak legyünk, ne érjük be azzal, hogy gyerekként mi adatott meg, hanem akarjunk több lábon állni és többfélék lenni.

Milyen érzés volt ott lenni a BBC-ben, álmaid munkahelyén?

Felfoghatatlan érzés volt ott lenni a híres Bush Houseban, a BBC székházában, London középpontjában, ahol az íróasztalomtól a Temzét láttam. Reggelente a kaput átlépve mindig megkérdőjeleztem magam, hogy én milyen jogon lépek itt be, ahol a pl George Orwell dolgozott, vagy a legendás magyar munkatársak, akiket annakidején a szocialista világban csak félve, titokban hallgattak a magyarok pl. Cs. Szabó Lászlót, Sárközi Mátyást.

A BBC után sem maradtál álmok nélkül?

A BBC-ben az első hónapban különböző részlegekkel ismerkedtünk és akkor csapott meg a képi világ szele, amikor egy kamerát kellet kezelnem. Rádiósként tudtam, hogy a mikrofonnal a lelket lehet bemutatni, viszont a tévében több eszközöd van ahhoz, hogy megmutass dolgokat. Amikor az élet úgy hozta, hogy a Magyar Rádióban politikai tisztogatásra került sor és nekem is mennem kellett, az Euronewshoz jelentkeztem és az lett az álmom, hogy a képpel ugyanolyan jól megtanuljak bánni, mint a hanggal.

Azért itt is ki kellett állnod magadért...

Amikor az Euronewshoz jelentkeztem, nem hívtak vissza rögtön, de ezt nem hagytam annyiban. Annyiszor hívtam egy számot, amíg végre kapcsoltak valakit, aki a kiválasztásban volt illetékes, tőle kérdeztem meg, hogy mit kellett volna a jelentkezésembe írni, hogy behívjanak felvételizni. Kiderült, hogy a rádiós tapasztalataim nagyszerűek, de ez egy tévés állás, amihez nincs tapasztalatom. Akkor jeleztem, hogy külsősként az MTV Delta című műsorában dolgoztam, csak az elkerülte a figyelmüket, mert a rádiós tapasztalataimat előre írtam. Ismét egy tanúság, hogy az önéletrajz elejére a legspecifikusabb adatott kell tenni. A másik tanúság pedig ismét, hogy nem szabad tökölni, ha én akkor nem vagyok kitartó és nem hívom azt a számot, akkor lemaradok a felvételiről és nincs esélyem bizonyítani.

Mi a következő álmod?

40 éves koromig nem nagyon foglalkoztam a racionalitással, most már úgy gondolom, hogy fontos, hogy tudjunk több lábon állni. Korábban elvégeztem egy idegenvezetői képzést, nem rég pedig egy személyi edző tanfolyamot is, hogy legyen egy olyan foglalkozásom is amit nyelvtől, kontinenstől függetlenül is tudok végezni.

A pályádnak mi a tanúsága számodra?

Amikor az osztálytársaimra gondolok és azt látom milyen sokan nem találták meg azt a munkahelyet, ahol lubickolhatnának, akkor úgy érzem, hogy a szerencsés elittbe tartozom. Nekem a Rádió egy életforma volt nem egy munkahely, nem néztem mikor kell bemenni vagy eljönni, mert annyira szerettem csinálni a feladatokat. Az Euronewsnál is így érzek, amikor előszőr láttam ott egy olyan stúdiót, ami akár a rádióban is lehetett volna, akkor tudtam, hogy otthon vagyok. Amikor el kellett jönnöm a Rádióból, úgy éreztem, hogy elég időm volt arra, hogy teljes legyen az élmény, de ehhez az kellett, hogy az első pillanattól tegyek az álmaimért!

Ács Gábor

újságíró, Euronews