Izabella tehetsége többek közt abban rejlik, hogy ért a lovak nyelvén és mint egy lovas suttogó szelíden tudja játszani hívni őket. Tisztelet és partnerség jellemzi, ahogy a lovakkal együtt dolgozik, azért, hogy egészséghez, örömhöz, gyógyuláshoz segítsen minket. Izabella által vezetett Csodafarmon a lovaktól élményt, szeretetet kapunk és lehetőségünk van a természethez kapcsolódni. Ismerjétek meg a történetét, amiből kiderül néha jó, ha többet kell várnunk, hogy teljesüljenek a vágyaink.
Hogyan kezdődött a lovak iránti szereteted?
6-7 éves lehettem, amikor a szüleim ismerőse konflison elvitt minket Kecskemét akkori leghíresebb cukrászdájába. Amikor a bakon ültem, éreztem a ló szagát, hallottam a paták kopogását a macskaköveken, ami teljesen magával ragadott. Később óriási boldogság volt számomra, amikor felülhettem az Elza nevű lóra és pár kört mentünk vele az utcában. Mindez akkora élmény volt számomra, hogy meg akartam tanulni lovagolni, de hiába ostromoltam ezzel a kéréssel a szüleimet.
Hogy kiéljem a mozgásigényemet társastáncolni vittek, majd a kecskeméti néptáncegyüttesbe jelentkeztem. Hamarosan már szólótáncosként is felléptem, 14 évesen pedig már tanítani is kezdtem a kisebbeket. A szakdolgozatomat arról írtam, hogyan lehetne a magyar iskolákba bevezetni a néptánc oktatást. Az volt a célkitűzésem, hogy addig foglalkozok a néptánccal, amíg ez meg nem valósul. Amikor bevezették ezt a programot az iskolákba 28 éves voltam, és akkor átadtam a helyemet a nálam fiatalabbaknak.
Közben a férjemmel azon kezdtünk el gondolkodni, hogy milyen közös hobbink lehetne. Mindkettőnk megvalósítatlan gyerekkori álma volt a lovaglás, ezért úgy döntöttünk, hogy ezzel kezdünk el foglalkozni. Így lettek lovaink és tanyánk, én pedig szinte minden lovakkal foglalkozó könyvet elolvastam, de lovagolni nem tudtam elkezdeni, mert várandós lettem a második gyermekemmel. Olyan fél éves múlt a lányom, amikor elkezdtem Fülöp Sanyi bácsihoz kijárni fogatot hajtani, annak ellenére, hogy ezt szoptatós anyáknak nem tanácsolták, de én hajthatatlan voltam.
Milyen érzés volt, amikor végre valóban lóra ülhettél?
A szoptatás befejeztével ültem csak lóra, és akkor úgy éreztem milyen csodálatos az élet, hogy valóra válthatom a gyerekkori álmom. Ugyanakkor láttam, hogy a gyerekek mennyivel könnyebben tanulnak meg lovagolni és sajnáltam, hogy erre korábban nem volt lehetőségem. Idővel azonban felismertem, hogy ez nem véletlenül alakult így számomra. Ha gyerekként kezdtem volna a tanulást, könnyen kiégtem volna, ha nem találkozom megfelelő szemléletű lovasoktatóval. A néptáncos mozgáskultúrám miatt más megközelítéssel tudok most oktatni, ezért külön hálás vagyok, hogy ennyit kellett várnom arra, hogy lovagolni tanuljak.
Amikor lovakhoz kerültél, akkor tudtad, hogy ebből valami több lesz?
Egyáltalán nem, számomra ez csak hobbi volt. Viszont mindig hajtott előre a vágy, hogy erről még többet tanulhassak. Előszőr egy lovasoktatói okj-s képzést végeztem el, de ezzel egyáltalán nem voltam elégedett. Amikor tudomást szereztem arról, hogy a Semmelwies Egyetemen lovaskultúra oktatói képzést indítanak, azonnal jelentkeztem. Itt olyanokkal kerültem egy iskolapadba, akik már gyerekkoruktól lovagoltak, versenyeztek, díjugratók voltak, én pedig még rendesen lovagolni sem tudtam, de nem adtam fel és naponta gyakoroltam.
Egyetemre is csak azért kezdtél el járni, hogy jól csináld a hobbidat. Minek kellett ahhoz történnie, hogy ebből valami több legyen?
Nem emlékszem egy konkrét átkattanásra, egyszerűen belesodort az élet, ahogy elém tett helyzeteket. Egyre többen kerestek meg lovasoktatással kapcsolatban, számomra a tanítás 14 éves korom óta alap volt, ezért evidens volt, hogy a tudásomat átadom ezen a területen is. Aztán úgy alakult, hogy egy Bécsben kezelt beteg kislányt hoztak hozzám rehabilitációs céllal, akkor autodidakta módon kezdtem tájékozódni arról, hogyan tudnék segíteni neki. Pár hónap múlva a laborvizsgálatok nagyszerű eredményeket mutattak a kislánynál. Az orvosai pedig szerettek volna találkozni velem, hogy többet tudjanak meg a módszeremről. Amikor találkoztunk, szóba került, hogy indul egy lovasterápiás képzés Ausztriában és érdemes lenne ott mélyíteni a tudásomat. Nagy lelkesedéssel kezdtem el az iskolát, és a következő évben folyamatosan ingáztam a két ország között. A tanulmányaim később sem maradtak abba, mert folyamatosan elém kerültek a lehetőségek, ahol képezhettem magam.
Szerinted kiből lesz lovasember?
Egyszer megkérdeztem a mesteremet, Sanyi bácsit erről, aki azt mondta, hogy a magyar embernek a genetikájában van a lovakkal való kapcsolat, és hogy figyeljem meg, hogy az a gyerek, akit a lovak érdekelnek, annak a felmenői között lesz valaki, akinek lova volt. Amikor elkezdtem gyerekekkel foglalkozni, házi feladatnak adtam, hogy kérdezzenek ennek utána. Nem volt olyan gyerek, akinél a családban ne lett volna ló.
Az én nagyapám is lovaskiképző tiszt volt, akinek egy lovasbalesetben megsérült a füle. Az Apukámnak is volt lovasbalesete, amiben szerencsére nem sérült meg, de a félelme a lovakkal kapcsolatban mélyen megmaradt, valószínű, ezért sem engedte nekem annakidején, hogy lovagolni tanuljak. Ez a félelem benne akkor fordult át, amikor a terápiáslóvunk, gyakorlatilag megmentette az életét. Nyári zápor elől menekülve, beszorultunk egy fedett részre a tanyán, ahol a terápiás lóvunk is a közelünkben volt, a fejével Apa hasához ért, ahogy ő jelezni szokta, ha valami elváltozást érzékel. Ez a jelenet később is megismétlődött még, ezért ragaszkodtam hozzá, hogy Apukám orvoshoz menjen, aminek komoly műtét lett a vége. Szerencsére azóta is jól van és a kapcsolata a lovakkal ennek köszönhetően gyökeresen megváltozott.
Milyen terveid vannak a Csodafarmmal kapcsolatban?
Egyrészt szeretném megreformálni a magyarországi lovasoktatást. A katonai lovasoktatás, arra lett kitalálva, hogy a lehető legrövidebb időn belül tanítsák meg a katonákat lovagolni, hogy háborúba tudjanak menni. Ez a katonai rendszer már elavult és nem lehet a mai kor gyermekeit így oktatni, mert csak kedvüket veszik, a gyerekeknek játékra, élményalapú oktatásra van szükségük. A „Varázs-ló” egy élményalapú oktatói képzés, amit úgy dolgoztam ki, hogy a lovasoktatók megismerkedjenek az élményalapú oktatással.
A másik fontos küldetés pedig a lovasterápiában rejlő felbecsülhetetlen érték továbbadása. Amikor gyerekeknek segítünk, akkor rajtuk keresztül családok életét, életminőségét is jobbá tudjuk tenni és ez nagyon fontos dolog.
A történetedet hallgatva, úgy tűnik, hogy az élet vezetett téged, hogy rátalálj az életfeladatodra...
Én abban hiszek, hogy mindenki egy nagyon konkrét életfeladattal születik. Minden értünk van, még a nehézségek is, amiben meg kell találnunk, hogy mi az, amit tanulhatunk. Nem mindig könnyű meglátni az isteni tervet, aminek a részei vagyunk, de abban biztos vagyok, hogy semmi sem történik ok nélkül és mindenki kap tálentumot ahhoz, hogy megvalósítsa a saját Csodafarmját!
Mit köszönnél meg a lovaknak?
Nem is tudom szavakba önteni, annyi mindent! A ló egy csoda, és nem tudok elég hálás lenni azért, hogy lehetőségem van a közelükben lenni. Köszönöm az univerzumnak, hogy a lovakat adta nekünk ajándékba, mert segítségükkel magunkat tanulhatjuk. Az állatok közül a lovaknak van a legtöbb tükörneuronjuk, ők megérzik a hangulatunkat, például, amikor rossz kedvem van akkor is odajönnek és szeretet kapok tőlük.
Azt gondolom, hogy három igazi luxus van az életünkben: az egészség, a szabadság, a szeretet, és ezt mind megkaphatjuk a lovaktól.
Andrássy Izabella
Lovasoktató, lovasterapeuta
Csodafarm Fejlesztő és Terápiás Lovas Nonprofit Kft.