Az Everness Fesztivál már kilencedik éve ad teret kapcsolódásokra, mélyebb megértésekre, új irányok felfedezésére elsősorban a tudatosság és önismeret útján járóknak. Ennek a fesztiválnak az egyik alapítója, megálmodója Viki, aki maga is az önismeret elkötelezett híve és segítője.
Amikor megkerestelek, hogy mesélj a szerelem projektedről, azt mondtad, hogy neked több is van...
Valóban, de közben nem biztos, hogy ezt többnek kell nevezni, mert igazából az összes szerelem projektem ugyanazt a célt szolgálja, hogy az emberek jobban legyenek azáltal, hogy az életüket kiteljesítik. Számomra az a legfontosabb, hogy elfogadást vigyek a világba és erősítsem a tudatosságot, például úgy, hogy ítéletmentes teret hozok létre, amiben az emberek mélyen tudnak kapcsolódni.
Milyen módszereid vannak ehhez?
Az egyik az Integrál coaching, amikor egyénileg támogatom valakinek az útját. A másik az Everness Fesztivál, aminek a létrehozásában az volt az egyik döntő szempont, hogy többféle önkiteljesítő utat ismerjenek meg az emberek, ami a segítségükre lehet. Szintén szívemnek kedves a Doterra illóolajok köré szervezett programok, ahol az illóolajokkal, mint a föld ajándékaival ismerkedünk és tanulunk arról, hogyan lehetnek a segítségünkre az öngyógyulásban.
Mindig egyértelmű volt számodra, hogy mivel kell foglalkoznod?
Emlékszem már az általános iskolában is szívesen meghallgattam, segítettem, akinek lelki bánata volt. Később egészségügyi iskolában tanultam tovább, de akkor még nem értettem miért abba az irányba megyek. Visszanézve persze egyértelműnek tűnik és mindig is tudnom kellett volna, hogy az emberek segítése az életfeladatom.
Mi volt ennek a folyamata?
Tinédzserként öngyilkos hajlamoktól, és egyéb nehézségektől szenvedtem és eljutottam arra a pontra, hogy vagy feladom az életemet vagy megtalálom, hogy mi az értelme. Így történt, hogy húsz éves korom körül elkezdtem filozófiával, buddhizmussal foglalkozni, a Gyémánt Út Buddhista Közösségnek lettem tagja és kezdődött el az önismereti utam a meditációkon és jógán keresztül.
Előszőr jóga oktató lettem és többféle módszerrel is megismerkedtem (kismama, -baba, -gerincjóga). Később hastáncot kezdtem tanulni majd oktatni. Az önismereti utam során találkoztam a kineziológiával, amit annyira megszerettem, hogy magam is megtanultam. Így voltam a transzlégzéssel is, amit előszőr a saját gyógyulásom érdekében végeztem, majd megtanultam, hogy másoknak is tudjak vele segíteni.
Az Angyalszív Központ adott teret a programjaimnak, itt ismertem meg a férjemet is, aki a központ tulajdonosa volt. A központ alapszemléletét a test-lélek -szellem, hármas egysége adta, nagyon sok önismerettel kapcsolatos programot, előadást csoportos foglalkozást szerveztünk és egy kis bioboltot is üzemeltettünk benne. Nagyon szerettük, hogy az emberek jól érzik itt magukat és kapcsolódások indulnak el a vendégek között. Szerettük volna ezt az élményt egy nagyobb térbe is kivinni, ezért előszőr táborokat szerveztünk, majd spirituális zenei fesztiválban kezdtünk gondolkodni, de hamar felmerült, hogy az egyéb programoknak is helyet adhatnánk. Kitaláltuk, hogy a Balaton part tökéletes helyszín lehetne, mert akkor a családi nyaralásokkal is össze lehetne kötni a fesztivált. A család barát szemlélet számomra különösen fontos volt, mert addigra már kisgyermekes anyuka lettem. Így a saját szükségleteim mentén bővült a paletta gyerek programokkal és gyermekmegőrzővel is.
Érdekes látni, hogy az életfeladatod milyen új formákba öltve bontakozik ki...
Amikor elindultam az utamon, akkor az első lépés az volt, hogy önmagamnak segítsek. Miután megismerkedtem különböző módszerekkel, mindig annyira megszerettem azokat, hogy magam is megtanultam és általuk elkezdtem segíteni másoknak.
Jelenleg az a kérdés számomra, hogyan tudok egyensúlyt teremteni az egyéni és csoportos folyamatok vezetése között. Nagyon szeretem az egyéni konzultációkat, de egyre inkább úgy érzem, hogy arra vagyok hivatott, hogy minél több emberhez szóljak egyszerre. Ennek a megszületésében nagy segítségemre van Balogh Ottó életintelligencia kurzusa, és Nemes Antónia vezette Integrál coaching képzés is, amiket jelenleg végzek.
Hogyan éled meg a váltásokat az életedben?
Számomra biztonságérzetet ad, amikor letisztulnak a dolgok, mert akkor tudom merre kell haladni, ez az alap és ettől magabiztosnak érzem magam. Mindig azt érzem jó iránynak, ami vonz, azt választom, ami energiával tölt föl és több örömöt ad, közben pedig különösen figyelek arra, hogy ne a megfelelési vágy vezéreljen. Engedem, hogy valaki, vagy valami addig kisérjen, amíg az hozzájárulás az életemhez. Például amikor azt éreztem, hogy már nyűg eljárni hastánc órákra, vagy amikor a kisfiammal voltam állapotos és a kineziológiai oldások megterheltek, akkor azt mondtam, hogy ezt most elengedem és akkor folytatom, ha ismét vissza akar jönni az életembe.
Az átalakulás folyamataiban mindig megérkezett melléd a segítség?
Azt látom, hogy mindig megérkezett a segítség valamilyen módszer vagy személy formájában. Mostanra ősbizalom alakult ki bennem azzal kapcsolatban, hogyha hagyom, akkor megérkezik amire szükségem van.
Hogyan kell azt csinálni, hogy hagyjuk megérkezni a segítséget?
Ott kezdődik, hogy ezt nem lehet csinálni, mert a csinálás már ellentétes a megengedéssel.
A megengedésben az Access Consciousness módszer van a segítségemre, amit szintén tanultam és nagyon szeretek használni, mert segít nyitott kérdéseket feltenni, ami tágítja a beszűkült nézőpontomat és ahogy képes vagyok meglátni a nagyobb perspektívát, az már önmagában megkönnyíti a helyzetemet.
Szerencsésnek tartod magad abban, hogy reggel úgy kelsz fel, hogy tudod mi a feladatod az életben?
Szerencsésnek igen, de azért ez nem mindig fekete-fehér, mert tudok reggel úgy ébredni, hogy már azon kattog az agyam, hogy milyen határidők vannak és hány emailre kell válaszolnom. Amikor pedig nehézségben volt az életem, egyáltalán nem tartottam magam szerencsésnek. Mára azonban a tudatosságom táplálásával képes vagyok arra, hogyha valamit a mindennapokban küzdésnek élek meg, akkor emlékeztetem magam arra, hogy miért is csinálom azt és hogy az adott munka mit teremt a világban.
Hogyan emlékezteted magad erre?
A reggeli rutinomba mindig be van építve, hogy nagyobb látószöget vegyek fel. A napi reggeli gyakorlásaim alkalmával jógázom, légzőgyakorlatokat végzek, majd mantrák, megerősítések formájában megfogalmazom azt is, hogy mi a feladatom a világban. Ez persze változhat, csiszolódhat, de úgy veszem észre, hogy ez mindig egy irányt ad a napjaimnak és táplálja a tudatosságomat. Ha egy tanácsot adhatnék, akkor mindenképp javasolnám ezeket a reggeli rutinokat mindenkinek, én egy órát szánok rá, de ez lehet akár 20 perc is, mielőtt elindul a nap és száz felé szakadnánk.
Szerinted mi lesz jobb az életünkben, attól, hogy tudjuk, mire vagyunk hivatottak?
Elsősorban boldogabbak leszünk, másrészt e nélkül mi értelme lenne az életnek?
Volt egyszer egy olyan újjászületés élményem, amikor a leszületés állapotát éltem meg, közvetlenül a fizikai testbe érkezés előtt. Emlékszem az izgatottság érzésére, hogy mennyire vártam, hogy élményeket gyűjtsek az életben, ezért is tud nagyon elszomorítani, amikor szürke arcokat látok az utcákon, mert érzem, hogy sokan elfelejtették miért vannak itt. Egy szenvedéllyel végzett szerelem projekt segíthet, hogy erre visszaemlékezzünk és ezáltal kiteljesítsük amiért jöttünk.
Mi az, amit most különösen vársz az Everness Fesztiválon?
Ami számomra leginkább szívdobogtató, és mindig várom azt mindent felülmúló érzést, amikor megnyitunk, megérkeznek az emberek és rég nem látott baráti érzéssel megöleljük egymást, hogy milyen jó újra együtt lenni. Nagyon feltölt, amikor látom a mosolygós embereket, akikkel hasonlóan gondolkodunk és mindannyian ugyanazt a szeretetteli, elfogadó energiát szeretnénk látni a világban.
Ami pedig újdonság lesz az idén, a cherga. Az indián izzasztó kunyhóban végzett szertartások komoly transzformatív megtapasztalásokat hozhatnak azoknak, akik majd kipróbálják.
Klein-Szőke Viktória