Egyszer hallottam egy történetet, amiben egy párizsi, idős hölgy leült egy padra és kitett maga mellé egy táblát: „Meghallgatlak” felirattal. Kígyózó sorban álltak előtte az emberek, hogy elmesélhessék, ami épp foglalkoztatta őket.

Jómagam olyan szerencsés vagyok, hogy már gyerekként megtapasztaltam milyen meghallgatva lenni. A nagymamám szobájában volt egy kályha, amire szerettem ráülni és mesélni neki, arról, ami épp fontos volt számomra, pl: szerelemről, barátokról, tervekről. Számára semmi nem volt fontosabb annál, hogy meghallgasson. Ilyenkor ő sosem okoskodott, bölcsen odafigyelt rám és tanácsot is csak akkor adott, amikor kértem. Örökké hálás leszek neki, hogy általa megtapasztaltam milyen a szeretet, ami a figyelmen keresztül érkezik, amitől biztonságban és elég jónak érezhetem magam.
A nagymamám, már nincs köztünk, de megörököltem tőle a figyelem és a jól hallgatás képességét. Ezt a varázserőt, arra használom, hogy másokat kérdezek sorsfordító, örömteli élményükről és amit hallok azt leírom. Szeretem ezt az inspiráló kincskeresést, mert a történetekből mindig kiderül, hogy ki miben különleges és egyedi.

Saját életemben arra törekszem, hogy abból csináljak többet, ami boldoggá tesz. Újságíróként és később coachként is akkor voltam elememben, amikor kérdezhettem másokat, számukra fontos dolgokról. Most is, a történeteken keresztül mindig a mesélőre vagyok kíváncsi. Ki ő? Mi a tehetsége? Hogyan csinálta? Mitől repes a szíve?

Beszélgető csomagok

1., „Azt szeretném tenni veled, amit a tavasz tesz a cseresznyefákkal.” Neruda

Másfél óra inspiráló beszélgetés, melynek célja, hogy meghalld mit súg a szíved. Kérdéseimmel támogatni szeretnélek, hogy tisztán lásd hol tartasz és hova szeretnél eljutni. Azon leszek, hogy a beszélgetés közben a megoldáson maradjon a fókusz és észrevedd, amikor már a megálmodott cél felé tartasz. 

Amire számítani lehet:

Áramlás - csend - béke – nyugalom – figyelem - ötletek – tervek – tisztánlátás - öröm

2. „Képzeld el, amikor valaki azt kérdezi tőled: ki vagy? - és te, a neved helyett életed történetével válaszolsz.” 

Képzelj el egy másfél órás beszélgetést, aminek te vagy a főszereplője és te vagy a figyelem középpontjában. 

Az a tapasztalatom, amikor elmeséled életed egy fontos eseményét, akkor annak a szépségét, és örömét is újraéled. Amikor lehetőséged van ezt írásban is visszaolvasni újra és újra, akkor abból erőt, bátorságot, hitet tudsz meríteni. Kérdéseimmel rajtad fogom tartani a fókuszt és kíváncsi leszek arra, hogy milyen pozitív hatást gyakorolt az esemény az életedre.

Legszebb reményem, ha ez inspirálóan hat az életedre.

Amire számítani lehet: elégedettség, új felismerések, öröm

 

3. „A legnagyobb ajándék, amit bárki kaphat, az saját maga.” Oprah

Ez a beszélgetés egy ajándék, amit megrendelhetsz egy kedves barátodnak, családtagodnak akár születésnapjára vagy bármilyen más évfordulóra.

Két részből áll:

Egyrészt egy másfél órás beszélgetés alkalmával, arra kérem a beszélgetőtársamat, hogy élete egy meghatározó élményéről meséljen. Gyakorlatilag egy interjút készítek vele, amit írásban is meg fog kapni.

Az ajándék másik része, amikor barátok, ismerősök egy rövid gondoltot, üzenetet küldenek neki. Ezek a pozitív visszajelzések szintén írásba kerülnek, amit az ünnepelt a saját története mellett fog megkapni.

Amire számtani lehet: meghatottság, örömkönnyek, sok-sok szeretet, kapcsolódás

Visszajelzések

„Borival beszélgetni, annyira motiváló, hogy nincsenek is rá szavak. Kérdéseivel felnyitotta a szemem. Hála és köszönet érte!” Erika

„Borival a beszélgetés inspirált, erőt adott és szeretettel töltött fel. Csodás meglepetés volt az ajándékom.” Linda

„Bori olyan, mint egy színes virágokkal teli mező, elképesztően pozitív, életigenlő és nagyon támogató személyiség, teli őszinte kíváncsisággal. Beszélgetéseink mélysége, könnyedsége és a pozitív visszajelzések, amit tőle kapok mindig energiával töltenek fel és jó kedvű leszek.” Csilla

„Bori nagyon intuitív és kreatív, igazi küldetése, hogy segítsen az álmok elérésében. Kérdéseivel segít megérezni a következő lépést, mert a válaszok mindig bennünk vannak. Köszönöm a megerősítéseket, amit a beszélgetéseink adnak.” Móni

Amit érdemes tudnod

- Mennyibe kerül a beszélgetés?
10 000Ft - 15 000 Ft között, amit jó szívvel fel tudsz ajánlani. Ezzel az összeggel az Északi Támpont Közhasznú Egyesület https://eszakitampont.blog.hu/2016/08/24/kapcsolat_2795 vagy egy általad választott jótékonysági szervezetet támogatod.

Megrendelem