Írisz, kreatív sokoldalúsága és nyitottsága a misztikum felé mindig elvarázsolt. Azon szerencsések közé tartozik, aki már öt évesen tudta, hogy ő kicsoda, utána azonban még jó pár évnek el kellett telnie, hogy rájöjjön, hogy a különleges képességeivel mi is a feladata. Történetén keresztül egy nem mindennapi hivatásba pillanthattok be.

A boszorkányság mindig érdekelt?

Ötéves kislányként meg voltam győződve arról, hogy boszorkány vagyok és egyes családtagjaim is azok, de ezt titokban kell tartanunk. Természetesen bizonyítékok után is kutattam, ami mindezt igazolja. Nagyon boldog voltam, amikor egy strasszkövekkel kirakott kabátot találtam a szekrényben, amit egyértelmű bizonyítéknak hittem és úgy gondoltam, hogy most aktiválódni fog a varázserőm. A nagymamám már kevésbé volt boldog, hogy a csillogó köveket levagdostam a keresztanyám kabátjáról. Amikor azokat sietve visszavarrta, csalódott lettem, de nem sokáig, mert azután egy gyönyörű püspöklila parfümős üveget találtam, amiben egy újabb bizonyítékot véltem felfedezni.

Aztán kisiskolásként jellemző volt rám, hogy tárgyakkal kommunikáltam vagy gondolatban valamilyen állattá változtam. A környezetemben ezekről a dolgokról nem beszéltem senkivel, mert számomra annyira természetesek voltak, az „állattá változásomról” is csak jóval később tudtam meg, hogy az egy létező sámán gyakorlat, az un. formaváltás volt.

Ezek a képességeid, nyitottságod később is megmaradtak?

Kamaszként a Wicca vallásba kóstoltam bele, de a sok szabály, kötöttséget jelentett számomra és a kreatív alkotói oldalamat nem tudtam kibontakoztatni, ezért csak egy érdeklődési irány maradt számomra.

16 éves korom körül kezdtem igazán keresni azt a szellemiséget, amivel azonosulni tudok. Különböző vallásokkal ismerkedtem, mindegyikben találtam valamit, ami tetszik, de egyikhez sem tudtam igazán kapcsolódni.

20 éves koromban költöztem vissza Magyarországra (eredetileg az Amerikai Egyesült Államokban születtem), ami nagy változást hozott az életemben, az események lavina szerűen követték egymást és mutatták az utat, hogy mivel kell foglalkoznom. 

Egyik ilyen pillanat volt, amikor a munkahelyemen fél füllel hallottam a kollegáimat beszélgetni a Pilisről és az energiamezőkről. Ez nagyon felkeltette a kíváncsiságomat, bár azt sem tudtam, hogy merre van a Pilis. Másnap viszont már buszra szálltam, hogy megkeressem az energiamezőket. Amikor megérkeztem tanácstalanul álltam, hogy most merre induljak. A megállóban a járókelőktől érdeklődtem, hogy hol találom az energiamezőket. Végül egy idős hölgy meghallotta, hogy mit keresek és felajánlotta, hogy majd ő megmutatja a szakrális pontokat az erdőben. Közben kiderült róla, hogy ő egy füves asszony és az erdőbe jár gyógynövényeket gyűjteni és maga is termeszt növényeket a kertjében, egyébként a hosszú hajával pont úgy nézett ki, ahogy egy erdei boszorkányt elképzelünk. Sokáig hozzá jártam tanulni a gyógynövényekről, majd iskolai keretek között is elkezdtem fitoterápiával foglalkozni. Az élet később ismét elém sodort valakit, akitől sámánizmust tanulhattam. Egy véletlen találkozásnak köszönhettem az egyik munkámat is, ahol szenvedélybetegekkel foglalkozhattam alternatív módszerekkel. Szerencsés vagyok, hogy megtaláltak a lehetőségek és minden olyan egyértelműen alakult.

Most hol tartasz?

A Wild Iris-t több, mint négy éve csinálom. Közös ötlet volt egy barátnőmmel, akinek másként alakult az útja és áldását adta, hogy valósítsam meg egyedül. Kitaláltam a recepteket, koncepciót és folyamatosan alakul az irány. Ami a legfontosabb számomra, hogy minél több embernek visszaadjam a kezébe az irányítást és az önbizalmat. 

Hogyan születnek a receptek?

Azt szeretem, amikor a környezetemben lévő illatok, tárgyak, színek, formák megszólítanak. Amikor egy növénnyel kapcsolódok, akkor ráhangolódok és megérkezik hozzám az információ. Ezeket az üzeneteket leírom és amikor szükség lesz rá tudom, hogy adott helyzetben mihez nyúljak, mi tudna segíteni. Sosem használok egy növényt, összetevőt véletlenül, mindennek meg van az oka. 

wild_iris2.jpg

A névjegykártyádra az van írva, hogy: csoda-lehetőség-erő – ez mit jelent számodra?

A csoda alatt nem egy véletlen eseményt értek, hanem egy rácsodálkozást. A rácsodálkozás megnyit bennünket és akkor a lehetőségek be tudnak áramolni. Amikor lelkes és emelkedett állapotban vagyunk olyan dologok történnek, melyek az utunkra terelnek bennünket. A lehetőségek pedig erőt adnak a cselekvéshez. Erő kell az összpontosításhoz, belső tartáshoz, hogy valamit megcselekedjünk pozitív szándékkal. Ez egy körforgás – rácsodálkozás, amiből jön a lehetőség, abból az erő és így körbe.

Az én életemben is azért adódtak lehetőségek, mert nyitott voltam, figyeltem, hálás voltam a történésekért és nem vesztem el a negatív gondolataimban.

Hogyan tudsz segíteni valakit, hogy visszakerüljön a körforgásba és rátaláljon az útjára?

Ami az én esetemben bevált, hogy megfigyeltem, mi az, amit élvezettel szeretek csinálni egy nap folyamán. Nekem ilyen volt például a főzés, egy időben azt hittem, hogy szakács szeretnék lenni. Amikor tudatosodott bennem, hogy a főzésnek én csak a kreatív részét szeretem és napi szinten nem feltétlenül szeretném ugyanazt elkészíteni, akkor ezt az irányt megtartottam hobbinak. 

Ami még hasznos lehet, megfigyelni amikor érkezik egy lehetőség, mit érzel a mellkasodban. Amikor tágulást, megnyílást érzel, akkor arra a dologra igent mondasz, ha inkább egy záródást, befelé hajlást, akkor a tested nemmel válaszol. A testünk jelzése elárulja, hogy valójában mire vágyunk és ez az önmegfigyelés segít valamilyen irányba elmozdulni. Szükség van tapasztalásra, új dolgok kipróbálására és hogy a félelem ne jelentsen akadályt. Amikor vágyódsz valamilyen irányba, de közbe bezáródsz, akkor ott biztos érdemes a blokk oldásával foglalkozni.

Amikor valakivel személyesen dolgozok, akkor több mindent szoktunk csinálni. Részletes energetikai felmérést végzek, ami azt jelenti, hogy végig pásztázom egy sámánikus módszerrel. Tarot kártyát vetünk, Aura-Soma színeket választ, megnézem az asztrológia képletét, stb. aztán megbeszéljük, hogy mi legyen a következő lépés. Sok esetben ez egy utazás, máskor pedig energetikai gyakorlatok vagy más műveletek elvégzése. Sokszor javasolok olvasmányokat és természetesen a termékeimet is tudom ajánlani, melyek használata szintén segítség lehet. 

Feltűnt, hogy a mágiát nem misztifikálod túl...

Egyáltalán nem! Számomra annyira természetes, hogy ami megtörténik a makro szinten, az a mikro szinten is létre jön. Ez törvényszerű! Hiszek a tudatos teremtésben, és a mágikus műveletek segítő erejében. Az ember negatív gondolatai, elzárják a megvalósulás lehetőségét. Amikor megerősítő mondattal, szimbólumokkal kicsiben eljátszunk valamit az segít, hogy az anyagi síkon is megvalósuljon, amit szeretnénk. ezért nagyon fontos a tudatosság, mert nem mindegy, hogy mit hozunk létre. 

A mágián kívül, minek köszönheted még, hogy olyanná tudod teremteni az életed, amiben jól érzed magad?

A szüleimnek köszönhetem a derűs hozzáállásomat. Az Anyukámtól azt tanultam, hogy sosem szabad feladni, meg kell újulni és csinálni tovább. Gyakran mondta, ha becsuknak egy ajtót előttem, másszak be az ablakon. Apukám nem ismer olyan problémát, amit nem lehetne megoldani.  A férjem pedig hisz bennem és mindenben támogat, amit csinálok.

Ami rám jellemző és belőlem fakad, hogy szeretem a kihívásokat, szeretem amikor történnek a dolgok. Amikor az élet dobott egy helyzetet, mindig kreatívan és nyitottan álltam hozzá, azt néztem milyen érdekes lehetőséget lehet belőle kihozni. Az önismeretem fejlesztésére pedig mindig áldozok mert ennél értékesebb erőforrást nem ismerek. 

Milyen új terveid vannak? 

A kooperációk, közösség építés, egymás emelése, támogatása szívügyem lett. Egyre több együttműködésben vagyok benne és hiszek abban az Afrikai mondásban, hogy egyedül gyorsabban, de közösen messzibbre tudunk eljutni. 

Tavaly a járvány helyzet előtt egy nagyon különleges eseményt álmodtam meg, ahova növényekkel foglalkozó árusokat, előadókat hívtunk volna meg. Óriási volt az érdeklődés, de a bizonytalan helyzet miatt sajnos nem tudtuk megtartani. Bízom benne, hogy idén nyáron már sikerülni fog és a szabadban találkozhatunk az Elvarázsolt Kert Szimpózium és Vásáron. 

Ferencz Írisz

Wild Iris alapító boszorkánya

https://www.facebook.com/wildiriswitchery